Amikor a gyermeked eltávolodik — Villámkurzus | Dr. Jámbor Eszter
Dr. Jámbor Eszter · Villámkurzus szülőknek

Amikor a gyermeked eltávolodik

A fájdalom, amit érzel, valódi. Ez a kurzus nem ígér csodát, de megadja az első lépést — öt modulon át, a saját tempódban.

Megvásárolom a kurzust →
5 modul · 10 videó · 5 munkafüzet · önállóan végezhető, saját tempóban
150+ szülő van már a zárt közösségünkben, akik pontosan ezt élik át
Dr. Jámbor Eszter
Dr. Jámbor Eszter
Ismerős érzés?

Van egy fájdalom, amelyről nem beszélünk

A felnőtt gyermeked megszakította veled a kapcsolatot — vagy fokozatosan eltávolodott, úgy, hogy ma már szinte idegennek érzed. Ez az egyik legmélyebb veszteség, amit egy szülő átélhet. Mégis szinte tabu: a barátok nem tudják, mit mondjanak, a társadalom hallgat, te pedig egyedül vagy ebben.

Napról napra várom, hogy csörögjön a telefon. Már nem tudom, mennyi ideig bírom így.

Nem merem elmondani senkinek. Mit gondolnának rólam? Milyen anya az, akitől a gyereke elmenekül?

Mindent megpróbáltam. Már nem tudom, mit tegyek. Tehetetlennek érzem magam.

Kinek szól?

Ez a kurzus azoknak szól, akik megálltak ennél a pontnál — és nem szeretnének egyedül továbblépni.

Neked szól, ha

  • A felnőtt gyermeked megszakította a kapcsolatot veled — váratlanul, magyarázat nélkül, vagy hosszú, fokozatos távolodás után.
  • Naponta hordozod ezt a fájdalmat, és belefáradtál abba, hogy egyedül viseled.
  • Nem értesz egyet azzal, ami történt — de szeretnéd megérteni, és esélyt adni a továbblépésnek.
  • Kész vagy — legalább egy kicsit — önmagadra is figyelni, ne csak a gyermeked visszatérésére várni.

Nem neked való, ha

  • Azonnali csodát, gyors megoldást keresel — ez az út idő és belső munka.
  • Csak a gyermeked hibáztatásának megerősítését várod — itt a saját utadon is elindulunk.
  • Pszichológiai krízisben vagy — ilyenkor a személyes terápia az első lépés.

„A továbblépés nem árulás. A saját életed is számít.”

— a kurzus zárómondata
Dr. Jámbor Eszter modellje

Az 5 Ú modell — a belső utazás térképe

Ez nem egy létra, amelyen fel kell mászni — hanem egy térkép, amely megmutatja, hol vagy most, és merre vezet az út.

IÜresség„A szerepem megszűnt, de az életem nem.”
IIÚjrapozicionálás„Új helyet találok a kapcsolataimban.”
IIIÚtkeresés„Újra meg kell ismernem magam.”
IVÚjrapróbálás„Nem döntök – kipróbálok.”
VÚjraírás„Tudatosan írom a következő fejezetet.”
A kurzus tartalma

Öt modul, amelyen a saját tempódban haladhatsz végig

01
Üresség

Látva lenni

„Nem vagyok egyedül, és nem vagyok bolond.”

Nevet adunk annak, ami történt. Megismerjük az estrangement fogalmát, a kétértelmű veszteséget — és azt, hogy más szülők is hordozzák ezt csendben.

02
Újrapozicionálás

Megérteni, ami történt

„Mi vezetett ide – és mit látok ebből én?”

Tágabb képet veszünk fel — ítélkezés nélkül. Megkülönböztetjük a felelősséget a tehertől, és azonosítjuk a két leggyakoribb csapdát: az önvádat és a hibáztatást.

03
Útkeresés

A belső tűz csillapítása

„Mit kezdjek a dühömmel, szégyenemmel, bűntudatommal?”

A három legnehezebb érzelem — düh, szégyen, bűntudat — külön-külön, kezelhető eszközökkel.

04
Újrapróbálás

Határok és remény

„Mit tehetek – és mit nem szabad erőltetnem?”

Az ajtó nyitva tartásának valódi jelentése. Mit ne tegyünk — és ha közeledni szeretnénk, hogyan tegyük.

05
Újraírás

Az újrakezdés

„Szülő vagyok akkor is, ha a gyermekem most nem akar látni.”

A szülői identitás megőrzése a kapcsolat nélkül is. Ki vagy te a gyermekedtől függetlenül — és mik az első kis lépések a saját életed felé?

Nem vagy egyedül

Már most is egy közösség vesz körül

Az Eltávolodott gyerekek szülei zárt Facebook-csoportunkban több mint 150 szülő osztja meg egymással ugyanazt a fájdalmat, amit te is hordozol — csendben, ítélkezés nélkül. A Villámkurzus ebből a közös munkából nőtt ki, és a kurzus megvásárlásával a csoportba szóló meghívót is megkapod emailben.

Megveszem a kurzust és csatlakozom a közösséghez →
150+
szülő a zárt közösségünkben,
akik pontosan ezt élik át
Csomag és ár

Ennyibe kerül a Villámkurzus

12 990 Ft
Egyszeri vásárlás · korlátlan hozzáférés
  • 5 modul, modulonként 2 videó (8–12 perc)
  • 5 letölthető munkafüzet feladatokkal
  • Az 5 Ú modell — a belső utazás térképe
  • Önálló tempó, nincs határidő
  • Azonnali hozzáférés vásárlás után
  • Bónusz: meghívó a zárt Facebook-közösségbe emailben
3 napos, kérdés nélküli garancia. Ha az első modul után úgy érzed, nem neked való, írj — és visszakapod a vételárat.
Dr. Jámbor Eszter
A kurzus alkotója

dr. Jámbor Eszter

A Szülők a B oldalon közösség alapítója

Az 5 Ú modell megalkotójaként és a Szülők a B oldalon közösség alapítójaként, felnőtt gyerekek szülőjeként évek óta figyelemmel kísérem azokat a szülőket, akiknek a gyermekeik kirepültek — vagy éppen eltávolodtak.

Tudom, milyen az a fájdalom, amelynek nincs neve, nincs temetése, nincs társadalmi kerete. Ez a kurzus abból a munkából nőtt ki, amelyet a közösségben és egyéni kísérésekben végzek.

Nem terapeuta vagyok — hanem valaki, aki ismeri ezt az utat, és tudja, hogy van kiút az Üresség mélyéről.

Amit sokan kérdeznek

Gyakori kérdések

Azonnal. Vásárlás után be tudsz regisztrálni az oktatási felületre.

Nincs kötelező ütem. A munkafüzetekkel együtt az egész kurzus 1–2 hétvége alatt elvégezhető — de sokan lassabban haladnak, és ez teljesen rendben van. Az anyaghoz korlátlan ideig hozzáférsz.

Nem. Ez a kurzus nem helyettesíti a személyes terápiát — és nem is akarja. Ha úgy érzed, hogy pszichológiai krízisben vagy, kérlek, először fordulj szakemberhez. Ez a kurzus azoknak szól, akik nem krízisben, hanem mély fájdalomban vannak, és egy első lépést keresnek.

A kurzus nem ígéri a kapcsolat visszaszerzését — mert ez nem rajtad múlik egyedül. Amit viszont ad: eszközöket arra, hogyan tartsd nyitva az ajtót; hogyan kommunikálj, ha közeledni szeretnél; és hogyan érd el, hogy te magad is rendben legyél — akkor is, ha a gyermeked nem tér vissza hamarosan.

Minden szülőnek. A tartalom nem nemhez kötött — a fájdalom, az érzelmek és az 5 Ú modell ugyanúgy érvényes apákra és anyákra.

Ha az első modul elvégzése után (a vásárlástól számított 3 napon belül) úgy érzed, hogy a kurzus nem neked való, írd meg nekem — és visszatérítem a vásárlási összeget, kérdések nélkül.

Kezdd el most

Az élet nem várhat

Nem tudni, mikor tér vissza a gyermeked. De azt te döntöd el, hogy addig hogyan élsz.

Belevágok – megvásárolom a kurzust →
12 990 Ft · egyszeri vásárlás · korlátlan hozzáférés